Bemutatkozás
Pintér Fanni vagyok okleveles pszichológus. Mester diplomámat az ELTE klinikai és egészségpszichológia szakirányán szereztem 2016-ban. Az egyetemi évek alatt kortárs segítőként dolgoztam két egyetem diáktanácsadójában is. A diplomám megszerzését követően négy évet töltöttem el multinacionális cégkörnyezetben a humán erőforrás különböző területein. 2020 márciusa óta pedig a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozom pszichológusként, karrier tanácsadóként. Emellett a Nap-Kör Alapítványnál vagyok önkéntes pszichológus. Korábban pszichodrámában képződtem, jelenleg pedig csoportanalitikus képzésben igyekszem elmélyíteni szakmai tudásomat és a saját élményeimet is. Leginkább a dinamikus szemlélet áll hozzám közel, ebben a megközelítésben dolgozom. Legfőbb célom, hogy a hozzám fordulókkal a közös munka során olyan légkört tudjunk teremteni, amely bizalommal teli és biztonságos, ahol bátran kimondhatóak az érzések, fantáziák és élmények. Feltehetővé válnak kérdések, kipróbálhatóak megoldási lehetőségek, felfedezhetőek saját erőforrások. Személyes hitvallásom, hogy egy ilyen térben érthetővé és megérthetővé válhat a saját viselkedésünk, elakadásunk, ami segít minket a fejlődésben. Munkámat rendszeres szupervízió mellett végzem.